Tóth
Veronika 1985. március 3-án született Tapolcán. Már gyermekkorában
komolyan érdeklődni kezdett a zene és az éneklés iránt, de egészen
16 esztendős koráig csupán autodidakta módon képezte magát.
Tinédzser éveiben egy musical-stúdió tagjaként színdarabokban lépett
fel, valamint egy báli zenekar énekesnőjeként különböző
rendezvényeken szórakoztatta a közönséget
Tóth Vera: Nagy utazás
Pályafutásában akkor következett
be nagy fordulat, mikor 2004-ben benevezett a Megasztár nevű zenei
tehetségkutató műsorba. Az elődöntőkön nyújtott teljesítménye
alapján a legjobb 12 közé jutott, és hétről-hétre megküzdve
tehetséges versenytársaival végül a közönség őt választotta meg 2004
hangjának. Első díjként lemezszerződést kapott, így 2004. szeptember
6-án piacra került debütáló korongja, az Ébren álmodom. A debütáló
videoklip a Nem baj, hogy semmi nem jön könnyen című dalból készült.
A megjelenést 2005 tavaszán sikeres lemezbemutató turné követte, a
korong hamarosan bearanyozódott. A fellépések pedig folytatódtak,
különböző klubokban és rendezvényeken. 2005 végén elindultak az
énekesnő második lemezének munkálatai.